Egy gyűrű mind fölött

Hűha. Ritkán szokott elállni a szavam, színházi ügyekben meg pláne az utóbbi években látott viszonylag sok – bár soha nem elég – előadás után. Most viszont nem nagyon tudtam mást hajtogatni a Vörösmarty Színház legújabb premierje után: A Nibelung-lakópark elképesztően ambiciózus és vakmerő vállalkozás. Nem csoda, hogy Térey János legkomplexebb, legsűrűbb és terjedelmében sem éppen olvasó- vagy nézőkímélő drámaciklusát 2004-es megjelenése óta senki nem merte nagyszínpadra vinni. Meglepő, hogy most egy vidéki színházban reszkírozták meg. Az pedig talán még meglepőbb, hogy kihagyások ide, sűrítések és egyensúlyeltolások oda, ez a változat is könnyen olyan hivatkozási alappá válhat, mint a Mundruczó Kornél-féle, 2004-ben bemutatott, négyórás Proton–Krétakör-kísérlet, amely a budavári Sziklakórházban szerzett maradandó élményeket – igaz, ők akkor csak a tetralógia harmadik részének a feldolgozására vállalkoztak.